Interjú Straub Dezsővel

 

- Hogy is volt pár évvel ezelőtt, és mi a helyzet most a Vidám Színpadon? 

- Szikra akkori vezetése nem állt a helyzet magaslatán, ezért kellett továbblépnünk. Az Eurocenter moziját működtető társasággal, úgy tűnik, sokkal biztonságosabb vizeken evezünk. Szükségünk van egymásra. Mindkét fél tudja, hogy ez egy nagy lehetőség, amit nem akarunk veszni hagyni. Ráadásul egy szövetség biztosítja a vállalkozás stabil anyagi hátterét, ami jelenleg, még állami támogatás hiányában, tesz alapvetéseket. Pár hete találkoztam Bús Balázzsal, Óbuda polgármesterével. Egyelőre nem támogatást kértem, hanem befogadó szeretetet és bizalmat, hogy bizonyíthassunk. Hogy szűkebb lakóhelyem, Óbuda is magának érezze a Vidám Színpadot. Meglepett az a kedvesség és nyitottság, amellyel fogadta színházi törekvéseinket.

Tehát csak a helyszín más, a csapat ugyanaz: Straub és Böröndi egymást kiegészítve sokat tesz azért, hogy az ízes pesti vígjátékjátszás és a hagyományos kabaré túlélje a stand-upvilágot. - Miért fontos ez? 

– Egy gyűrött lelkű, napi harcokkal teli világban létfontosságú, hogy az emberek időnként néhány órára kikapcsolhassák a stresszfeldolgozó központjukat. Nekünk, bármerre is járunk magyarlakta területeken, nem sikereink vannak, hanem a műfaj melletti rokonszenvtüntetéseink! Mi sokat szeretnénk tenni a mosolygó Magyarországért. Remélem, idővel ezt majd észreveszik az ország kulturális életét irányító politikusok is, akiktől a színház és a közönségünk is méltányos támogatást remél – rögzíti a színházigazgató, aki napközben kommunikációs tréningeket vezet, filmforgatókönyveket ír, rendezvényszervezéssel foglalkozik. Ha arra kérik, szlogeneket gyárt, himnuszt, indulót ír városoknak, cégeknek.

- Színészet manapság milyen szakma? 

– A színészet, mint szakma megszűnt, mint állapot létezik tovább. Napközben pincér, este színész, ezt kell megtanulnunk, de végül is egy ország akarta, hogy így legyen. Annak idején, amikor forgattunk, híres külföldi színészekkel találkoztunk, akik bennünket, magyar fiúkat arról faggattak: „Mondjátok, ti miből éltek?" Mi meg sértve éreztük magunkat, és azt feleltük: „Hát színészek vagyunk!" Erre azt mondták: „Mi is, de ti miből éltek?" Merthogy nyugaton minden színésznek van polgári megélhetése, akadt köztük pincér, taxis és szállodatulajdonos is. Amikor pedig nagyobb pénzhez jutnak egy-egy film vagy színházi szerep után, azt azonnal befektetik a vállalkozásukba. Hiszen a színészélet csupa bizonytalanság, arra nem szabad építeni. Vállalkozói világban élünk, ahol csak a profit számít. Böröndivel nekünk az volt a szerencsénk – folytatja Straub –, hogy Bodrogi Gyula mellett a Révay utcában már a nyolcvanas években megtanulhattuk a vállalkozói szemléletet! 

- Hány évet töltött a klasszikus Vidámon? 

- Huszonnégy évig voltam a Vidám Színpad tagja...

 (Forrás: pepitamagazin.com) 

 

 

Elérhetőség

www.vidamszinpad.net Atrium EuroCenter
Bécsi út 154.
Budapest
1032
0670 370-5442
A 17-es villamos óbudai végállomásánál.
Ingyenes parkolási lehetőséggel!
kozonsegszolgalat@vidam-szinpad.hu